A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel,
amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha.

(Fekete István)

 b_480_0_16777215_00_images_2-Induls-kollzs.jpg

Június 24-én (18:30 – 24:00) a SzentIván-éji Tátika fellegvár túrát rendeztünk Zalaszántó kiindulóponttal. Kimondottan jó hangulatú, 9-10 km hosszúságú túrára a régióból és azon túl és jöttek szép számmal.  A túrán gyógynövény ismereteinket is szélesítettük az egyik hölgy segítségével. Az út során megismertettük a fellegvár és településünk történetével az idelátogató kirándulókat.

Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napi tűzugrás szokásának is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést. A szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt.

Felérve a Tátika fellegvárhoz egy kis szusszanás után tüzet raktunk szárított gyógynövényekből és szalmából. A népszokásnak megfelelően mindenki átugorva a tüzet - ki megerősítve a szerelmi kapcsolatát, ki egészsége érdekében. Fáklyák mellett beszélgettünk tovább és csodáltuk a csillagfényes nyári éjszakát. Ezt követően a sötét erdőn keresztül érkeztünk vissza kalandos módon Zalaszántóra.

Úgy gondolom mindenki jól érezte magát. Egy szép estét/éjszakát töltöttünk el együtt. Sajnos a koboldok elkerültek minket, de találkoztunk világító Szentjánosbogárral és a Tisztelt hölgyek boszorkányos ügyességgel át ugorva a tüzet, tündérekké váltak. Köszönjük minden résztvevőnek, hogy itt volt közöttünk és így emelték fényét a SzentIváni tűznek.

 


Egyesületünk a

pályázati támogatásában részesült.

© ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület 2024

Partnereink

  • Pál Vilmos E.C. Bádogosmunkák (Keszthely)
  • Printex, Noé Balázs E.V.(Keszthely)
  • F1 Computer és Reklámgrafikai műhely, Hun Lajos (Keszthely)