A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel,
amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha.

(Fekete István)

2015. február 7-én Elnökségi ülést tartott a Gersei Pethő kúriában az Egyesületünk, amely során beszámoltunk az önkormányzati támogatás elszámolásáról, a 2014. évi munkánkról és elkészítettük a 2015. évre a munka és program valamint a költségvetés tervezet. Ezt követően előterjesztésre került az Egyesület Közgyűlése elé az előbb említettek. A jó kedélyű Közgyűlésen több érdekes dolgot megtudtunk a falu mostani helyzetéről és a civil szervezetünk éves munkájáról, amelyet sikeresnek ítéltünk meg. A konstruktív vitáktól sem mentes közegben megszületett, és véglegesen kialakult az ez évi teljes koncepciónk és az un. büdzsénk. A következő programunk a fánk fesztiválon történő megjelenés és a március 15-én, egy hagyományteremtő céllal meghirdetésre kerülő, nyílt „Bazalt folyosó” túra lenne. [A részletes program több helyen már olvasható.]
(szean)

2014. december 17-én közgyűlést tartott a Gersei Pethő kúriában az Egyesületünk, amely során elhangzott, hogy az Egyesület támogatja a Zalaszántói Önkormányzattal együttműködve azokat az elképzeléseket, célokat, melyek a település életének színesítését, jobbítását szolgálják. Ezzel összhangban. Az önkormányzattól 2015-ben telephely biztosítását és technikai eszközök használatát esetleg új eszközök beszerzését kérelmezzük. Beszámoltunk a 3 kiadványunkról és a Tátika információs tábláról valamint a Szent Donát kápolna plakettről. Rendezvényeink sikeresek és a falut megmozgatóak voltak helyi szinten. Az új, jövőbeli rendezvényekkel kapcsolatosan célszerű lesz még jobban bevonni több tagot a szervezésbe valamint ezzel kapcsolatosan személyes felelőséget is meghatározni. A 2015. évi előzetes tervek szerint alma fesztivál megrendezését tervezzük valamint szeretnénk a falun belüli információáramlást javítani. Boldog Új Évet !

Felső Szabolcs

Az Egyesület szeretettel ajánlja minden zalaszántói és minden vár barát figyelmébe a Tátika várról elkészített ismeretterjesztő harmonikaszerűen szétnyitható kiadványát.

Tovább a Kiadványaink menüpontra.

© ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület 2017

Partnereink

  • Pál Vilmos E.C. Bádogosmunkák (Keszthely)
  • Printex, Noé Balázs E.V.(Keszthely)
  • F1 Computer és Reklámgrafikai műhely, Hun Lajos (Keszthely)