A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel,
amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha.

(Fekete István)

Április 7-én az év első Elnökségi ülését illetve Közgyűlését tartottuk. A pályázat bemutatása után a könyvelőnk segítségével elkészített 2022. évi egyszerűsített beszámolóját, a könyvelés mellett az Egyesület teljes 2022. évi beszámolóját és a várható 2023. évi munka illetve költségvetés tervet mutatta be az Elnökség. Elfogadást követően előterjesztésre került a Közgyűlése elé az előbb említettek. A Közgyűlésen sok érdekes dolgot tudtunk meg a közösség és Zala vármegye mostani helyzetéről és a civil szervezetünk éves munkájáról, amelyet talán a megjelent II. emlékkönyv miatt is sikeresnek ítéltünk meg. A beszámoló, a munkaterv és költségvetés elfogadásra került. Szekér Imre Tibor az egyesület elnöke ez alkalomból köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik erkölcsi és anyagi támogatást túlmenően nyújtottak segítséget a ZLE munkájához! Külön köszönjük magánszemélyek és vállalkozások segítségét!

b_480_0_16777215_00_images_1_SZHM_230415_.jpg

3 hónap múlva Szigethy Halper Marcell gyalogsági ezredesről emlékezünk meg.

Szigethy Halper Marcell gyalogsági ezredesre a császári és királyi 48. gyalogezred első világháború alatti parancsnokára emlékezünk áprilisban! Az emlékműsor szervezés alatt! Bárki segítségét, bármilyen nemű felajánlását örömmel vesszük!

Az év vége felé megtartottuk az év utolsó Elnökségi ülését. Az éves munkatervben szereplő „Háborús emlékek a császári és királyi 48. gyalogezredről 1914-1918 I-II.” emlékkönyv kiadásával és könyvbemutatókkal kapcsolatban tartottunk beszámolót. Valamint bejelentettük a Magyar Falu Program pályázatunkat. Itt szeretném megköszönni az Egyesület több tagjának a munkáját és támogatását a császári és királyi zalai 48. gyalogezred emlékének ápolása alkalmából. Az emlékkönyvek és a kutatás eredményei közös sikerünk! Valamint külön köszönet a támogatóinknak.
Boldog új esztendőt!

Szekér Anikó


Egyesületünk a

pályázati támogatásában részesült.

© ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület 2024

Partnereink

  • Pál Vilmos E.C. Bádogosmunkák (Keszthely)
  • Printex, Noé Balázs E.V.(Keszthely)
  • F1 Computer és Reklámgrafikai műhely, Hun Lajos (Keszthely)