A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel,
amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha.
(Fekete István)
Június 20-án Vállus településen egy jó hangulatú júniálison vett részt az Egyesület.
Május 16-án részt vettünk a "Te Szedd a kéken" országos szemétszedő akción több
helyi lakossal Zalaszántón. Az Egyesület a Szent Kozma és Damján templomtól a kék túra útvonalán a Sztupa felé szedte össze a hulladékot.
Kiegészítésként az ez évi programterv szerint a településünk több utcáját is mentesítettük (megtisztítottuk) a kommunális hulladéktól.
Az Egyesület Elnöke köszönetét fejezi ki azoknak, akik részt vettek az akción és feláldozták szabadidejüket !
(Külön köszönet Karolinának, Katinak na és .... Bellának a menhelyi kutyus lánynak)
Takácsné Májlinger Rita
FOTÓK a KÉPTÁRBAN!
A Magyar Természetjáró Szövetségtől megkeresett Baranyai Nóra a Zala megye Regionális koordinátor és tájékoztatott, hogy május 16-án a TeSzedd! országos szemétszedő akció keretében szemétszedést szervez a Kék túra útvonalon (tehát a zalaszántói szakaszon is) „TeSzedd! a kéken” címmel.
A szemétszedéshez önkénteseket és támogatókat keresne.Zsákokat, kesztyűket és amennyiben szükséges láthatósági mellényeket is biztosítanak. A hulladék elszállítását az OKTF-NHI (Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága) végzi országosan.
Mindenki szívesen látunk!
(Ezzel egybeköthetnénk egy községi szemétszedést is. Várjuk ehhez az utóbbihoz az ötleteket és a jelentkezőket is!)
További infó: http://www.teszeddakeken.hu/
Egyesületünk a
pályázati támogatásában részesült.
© ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület 2024